Filmek nyárra

2010.05.05. 11:25

 

Nyári Filmek fiúknak és lányoknak
 
Egyre közeledik a blockbuster szezon, a stúdiók idén is, mint minden évben hozzák a nagyobbnál nagyobb költségvetésű filmjeiket. Akció filmek, chick flickek és romantikus vígjátékok, nézzük, idén mivel próbálnak becsábítani minket a mozikba. Az előzetesért katt a film címére.
 
Fiúknak:
 
Iron Man 2 (Vasember 2)
Premier: múlt hét csütörtök (egy héttel Amerika előtt muhahaha)
Szereplők: Robert Downey Jr., Don Cheadle, Mickey Rourke, Gwyneth Paltrow, Scarlett Johansson
Miről szól: A sztori ott folytatódik, ahol 2008-ban abbamaradt Tony Stark bejelentette, hogy ő Vasember. Nem biztos, hogy ez szerencsés lépés volt, hisz az amerikai kormány rögtön rászállt, hogy adja át a cuccot, és Rourke karakterének Whiplash-nek is van pár keresetlen szava Tony-hoz.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: május 13.
Szereplők: Russel Crow, Cate Blanchett, Matthew MAcFadyen, Mark Strong
Miről szól: Ami 2000-ben a Galdiátor volt, az 10 évvel később a Robin Hood. Ez az első nagyköltségvetésű adaptációja Robin Hood történetének az 1991-es film óta. A filmről még nem lehet sokat tudni, de az előzetes alapján Crow akcentusa lol. Bryan Adams részvételéről, mint betétdal előadó még nem érkezett információ.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Prince of Persia: The Sands of Time (Perzsia Hercege: Az Idő Homokja oh God….)
Premier: május 20. (úgy tűnik idén minden egy héttel előbb lesz nálunk)
Szereplők: Jake Gyllenhaal, Gemma Arterton, Ben Kingsley
Miről szól: A Disney legújabb filmje a híres videó játékon alapszik. Dastan (Gyllenhal) megpróbálja megmenteni a világot a gonosz Nizamtól (Kingsley) és a teljes pusztulástól.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
The A-team (A Szupercsapat)
Premier: Amerika: június 11. magyar még nincs.
Szereplők: Liam Neeson, Bradley Cooper, Quinton Jackson, Sharlto Copley, Jessica Biel
Miről szól: A híres tévésorozat filmadaptációja, szóval úgyis mindenki ismeri.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amerika: június 18.
Szereplők: Josh Brolin, Megan Fox, John Malkovich
Miről szól: Jonah Hex eredetileg egy a 70-es és 80-as években futó DC képregény volt. Jonah Hex egy eltorzult arcú fejvadász, akit felbérel az amerikai hadsereg, hogy megállítson egy Quentin Turnbull nevű terroristát.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
The Last Airbender (Az Utolsó Léghajlító)
Premier: július 29.
Szereplők: Noah Ringer, Nicola Peltz, Jackson Rathbone
Miről szól: Olyan emberekről, akik irányítani tudják az elemeket. Főhősünk a levegőt, a gonosz pedig a tüzet.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amerika: július 16.
Szereplők: Leonardo DiCaprio, Ken Watanabe, Marion Cotillard
Miről szól: Őszintén? Nem tudom. Ez az a film, amit mindenki látni akar, de igazából senkinek sincs fogalma, hogy mi is ez. Ahogy a rendező mondja: "exploring the idea of people entering a dream space and sharing a dream." Köszi!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amreika: július 23.
Szereplők: Angelina Jolie, Chiwetel Ejiofor, Liev Schreiber
Miről szól: Evelyn Salt egy CIA ügynök, akit megvádolnak, hogy kettős ügynökként a KGB-nek dolgozik. Saltnak menekülnie kell, hogy tisztázhassa a nevét. Mission: Impossible? Valaki?
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amerika: augusztus 13.
Szereplők: Sylvester Stallone, Jason Statham, Jet Li
Miről szól: A főszereplők mellett az elmúlt 30 év összes izomagya feltűnik a filmben: Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Dolph Lungren és Mickey Rourke. A sztori nem is lényeg, csak az, hogy a film tele lesz robbantásokal, fegyverekkel, lövöldözéssel és akció sztárokkal. A filmet Stallone rendezi, hogy ez jó, vagy rossz, mindenki döntse el magában.
 
 
 
 
 
 
 
Lányoknak:
 
Pemier: május 27
Szereplők: Sarah Jessica Parker, Kim Cattrall, Cynthia Nixon, Kristin Davis, Chris Noth
Miről szól: Leginkább semmiről. Két évvel az előző rész után, Carrie unatkozik, ezért ő és a csajok elzúznak Abu Dhabiba, yay. Bizonyítva, hogy milyen kicsi a világ, Carrie összefut Aidannel, miközben New Yorkban Mr Big is kísértésbe esik. Juj vajon túléli ezt a drámát a házasságuk? Kiderül a harmadik részből, aminek a címe most már hivatalosan is Menopauza és New York lesz.
 
 
 
 
 
 
 
 
Permier: június 30.
Szereplők: Robert Pattinson, Kristen Stewart, Taylor Lautner, Bryce Dallas Howard
Miről szól: A harmadik tvájlájt filmben meglepő módon Bella szenved, most azért, mert a vérszomjas Volturi család ki akarja csinálni és visszatér Victoria is, néhány újonnan vámpírrá alakított alsógatya modellel, akiknek hasonló az indíttatásuk. Bella továbbra se tud dönteni Jacob és Edward között, és jaj, még érettségizik is.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amerika: július 30.
Szereplők: Vanessa Hudgens, Alex Pettyfer, Mary-Kate Olsen, Peter Krause, Neil Patrick Harris.
Miről szól: A film a Szépség és a Szörnyeteg modernkori filmadaptációja. Kyle-nak mindene megvan, vagyon, külső stb., míg egy napon rossz lóra (M-K Olsen) tesz, és az megátkozza, aminek következtében szörnyeteggé válik. Az egyetlen megoldás, hogy így rusnyán is megtalálja az igaz szerelmet. A kiszemelt Lindy (Vanessa Hudgens) vajon meg tudja törni az átkot? 1991 óta tudjuk a választ.
 
 
 
 
 
 
 
Premier: május 27.
Szereplők: Rick Malambri, Sharni Vinson, Adam Sevani, Alyson Stoner
Miről szól: Fiatalok táncolnak, háromdében.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amerika: augusztus 6.
Szereplők: Julia Roberts, Javier Bardem, Richard Jenkins, Billy Crudup, James Franco
Miről szól: egy fájdalmas válás után Liz (Julia Roberts) útra kel, hoyg felfedezze a világot és megtalálja a végzetét. Bejárja Olaszországot, Indiát, Balit és ezalatt felejthetetlen emberekkel találkozik.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amerika: augusztus 20.
Szereplők: Jennifer Aniston, Jason Bateman, Jeff Goldblum, Patrick Wilson
Miről szól: Az egyedülálló Kassie (Aniston) elhatározza, hogy mesterséges megtermékenyítéssel gyereket vállal. A gebasz ott üt be, amikor a legjobb barátja Wally (Bateman) kicseréli a donor spermáját a sajátjára, így hét évvel később Kassie fia egyre jobban hasonlít Wally-ra, így a srác kénytelen bevallani az igazságot.
 
 
 
 
 
 
 
Premier: Amerika: augusztus 27.
Szereplők: Drew Barrymore, Justin Long, Christina Aguilera, Ron Livingston
Miről szól: Justin Long és Drew Barrymore okadik közös filmje, egy szerelmes párról szól, akik már nagyon rég óta együtt vannak, míg egy nap a csábítás megérkezik Christina Applegate személyében. Applegate elmondása szerint, nagyon mocskos kis filmre lehet számítani.
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozigekko.blog.hu/api/trackback/id/tr851976108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Wilbur Swain 2010.05.05. 12:44:04

jól összeszedett, de szarul megírt post
nem sok infót osztasz meg velünk, kedves chdstr

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.05.05. 12:57:19

Nyáron különben sem érdemes moziba menni, inkább kültér! De robin a laklit megnézzük!

chdstr · http://mozigekko.blog.hu/ 2010.05.05. 13:00:54

@dr. Wilbur Swain: A poszt célja a figyelem felkeltése ezen filmek iránt és nem azok tartalmának részletes ismertetése. Ha arra lennél kíváncsi, javaslom várd meg a kritikákat róluk.

zsof.berg 2010.05.05. 13:28:21

Van benne pár amit biztos megnézek! A vasember 1 tetszett, tv miatt most úgyis friss íz élmény újra. Robin Hood szerintem kimarad... Már csömöröm van csak a filmben elhangzó nevek hallatán is. Perzsia hercege is lehet érdekes. (na nem véleményezem mindet, hosszú lenne) :)

dr. Wilbur Swain 2010.05.06. 09:53:02

@chdstr: egyre gondolunk, csak figyelemfelkeltésnek nálam több is belefért volna (pl. rendező megemlítése)
de tényleg nem ekézni akarom a blogot, mert látszik, hogy teszel bele energiát
pont ezért vártam többet
(ja, meg a "Me and Orson Welles kritika"-post: egy tök ismeretlen filmet mutatsz be, ami tájékozottságra utal, ennek ellenére egy elég ismert színésznő, Claire DANES nevét következetesen Deans-nek írod - ezek azért szemet szúrnak)
de még egyszer: nem fikázni jöttem, keep up the good work! :)

chdstr · http://mozigekko.blog.hu/ 2010.05.06. 13:52:39

@dr. Wilbur Swain: uh köszi, hogy szóltál:) basszus mindig elrontom a nevét... Ja és mai nap lol szava az ekézni:D

dr. Wilbur Swain 2010.05.06. 14:47:54

@chdstr: nem kellene annyi szlengblogot olvasnom, és akkor választékosabban fejezném ki magam :)
süti beállítások módosítása