Knight and Day kritika

2010.07.26. 19:12

 

Mintha idén a megszokottnál kicsit többet kapnánk az egy férfi - egy nő felállású akcióvígjátékokból, no nem mondom, hogy baj, személy szerint kifejezetten kedvelem a műfajt, ezekből szoktak kisülni a legjobb popcornmozik. Így harmadik érkezőként nagy elvárásaim voltak a filmmel szemben, mert bár a Jennifer Aniston és Gerald Butler főszereplésével készült, végül nem is kifejezetten ilyen műfajura sikerült film némiképp haloványabb volt a várhatónál, de a Tina Fey, Steve Carell párosával operáló Date Night című agymenés rendesen ott volt.
Tom Cruise-t utoljára 2005-ben láttam moziban, amikor a Világok Harca című förmedvénnyel találtam magam szemben a nézőtér közepére szorítva, akkor szenvedések és hangos nevetések közepette kibírtam, a szcientológia leghíresebb emberének támadását melynek feltett célja volt, hogy rést üssön a gerincvelőm és az agyam között. Azóta sikeres manővereknek köszönhetően megúsztam a roppant kínosra sikeredett Mission Impossible 3-at, és a Valkűrt is. Így öt év alatt azért volt időm, hogy kipihenjem a az említett filmet. Emellett szerencsére Cruise már az előzetesben bebizonyította, hogy kúlsága szerencsére visszatért, és pozitív az is, ha nem veszi annyira komolyan magát. Habnak a tortán ott volt még Cameron Diaz, igazából az esetek többségében az ő karaktere viszi a cselekményt, aki egy két drámai szerep után visszatért, ahhoz, amihez a legjobban ért, a vígjátékokhoz.
A film megnézése előtt, ha eddig nem lett volna világos felszólítanék mindenkit, hogy egy percig se vegyétek komolyan, mert különben nagyon fogjátok utálni. Fontos tudni, hogy a banális párbeszédek, a hihetetlen akciójelenetek mind az akciófilmek kellékeinek jobbnál jobb paródiái, amik, ha úgy állunk hozzá, iszonyatosan viccesek lesznek. Itt kell megjegyezni, hogy ez a film teljesen máshogy vicces, mint a Date Night volt. Itt nem a szereplők bénázásán van a hangsúly, hanem azon, hogy olyan profin fordul meg motoron a lőfegyverek esetében teljesen béna Camerin Diaz és lövi ki az üldöző autók kerekeit, hogy még Charlie angyalai is elszégyellnék magukat.
A történet főszála, vagyis a szupertitkos találmány és a feltaláló megmentése mellett természetesen ott van a szerelmi szál is, amit elég rendhagyó módon, csak nagyon finoman hagynak kibontakozni, többnyire akkor, amikor az egyik szereplő, többnyire Diaz karaktere bealtatózva fetreng az éppen adott jármű hátsó ülésén. Itt persze senki ne gondoljon semmi rosszra. Nehéz kiemelni egy-egy jó rész, de ha választani kell, akkor a kedvenc részem, amikor Cameron Diaz egy nagyobb adag igazságszérum hatására egész korrekt szófosást produkál és a kertészkedés szépségeiről kezd el fecsegni az őt megölni készülő bérgyilkosokkal.
Bevétel szempontjából ez a produkció nem igazán találta meg a közönségét, ha csak az amerikai jegyeladásokra támaszkodnának, akkor bizony súlyos bukta lett volna, ugyanis a film egy gyenge nyitóhétvége után, még mindig csak kicsivel több, mint a gyártási költség felét hozta vissza az óceán túlpartján. Azonban a nemzetközi jegyeladások rápakoltak még erre egy viszonylag elfogadható összeget, így valószínűleg már némi nyereséget is hoz majd, és akkor a DVD eladásokról még nem is beszéltünk. Viszont borítékolható, hogy az 5 évvel ezelőtti, hasonló stílusú Mr. és Mrs. Smith majd 500 milliós bevételét nem fogja elérni.

 

 

Nekem a film kevésbé tetszett, mint a Date Night, viszont bőven megkaptam az elvárt popcornmozi élményt, leszámítva, hogy a pattogatott kukorica egész szar volt, így kap tőlem 7 kis ólomkatonát (ha megnézitek a filmet rájöttök, hogy miért ez a címe, mármint nem a magyar cím, az továbbra is pocsék). És lányok nyugodtan menjetek el rá ti is.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozigekko.blog.hu/api/trackback/id/tr512178053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása