The Invention of Lying

2009.12.29. 18:52

Meg kell hagyni kicsit csalódott voltam, miután megnéztem. Valahogy az előzetes alapján sokkal inkább hangosan nevetősnek vártam, mint melankóliába boruló romantikus filmnek.
 
Az alapsztori adott: Mark Bellison egy olyan világban él, ahol senki nem tud hazudni. Konkrétan nem tudják mi az a hazugság. A film elején szerez is pár mosolygós pillanatot Garner és Gervais első randija, Tina Fey és Philip Seymour Hoffmann apró epizódszerepe is jó. Viszont a film közepére unalmassá válnak az agyonismételt poénok, hogy Anna (Garner) bár szereti Markot, mégsem hajlandó összejönni vele, mert kövér, satöbbi. Egyszerűen egyik karakter iránt sem tudunk lelkesedni. Emellett a sztori is szétcsúszik egy kicsit, átcsap egy érzelgős drámába, ahol a szereplők mélabús aláfestő zenére szenvednek. Ezen egy idétlen fordulattal megpróbálnak segíteni, de a film hangulata sajnos így sem lesz pozitív, csak idegesítő.
A végkifejlet bár kiszámítható, az utolsó percig húzzák, csavarják. Persze a végén jön a hepiend és egyszerre minden megoldódik. A főhős következmény nélkül visszavonja az összes hazugságát és boldogan élnek amíg megnem.
 
Mindent összevetve 5.5 marlenkát adok a filmnek, de, csak mert a vége aranyosra sikeredett.
 
 
Egy kicsit a pontozásról: A filmeket egy 0-tól 10-ig terjedő skálán értékeljük. A legalacsonyabb adható eredmény a fél, a legmagasabb a 10. A mértékegység pedig valamilyen süti. Miért? Mert!:)

 


 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozigekko.blog.hu/api/trackback/id/tr831630993

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása