celeb b-day

2010.02.11. 09:12

 

És a mai szülinaposunk: Jennifer Aniston! Jennifer már gyerekkorától fogva a színészvilágban élt. Apja az Életünk Napjai szereplője volt, de sosem futott be irigylésre méltó karriert, ezért távol is akarta tartani lányát a színészettől. Szerencsére ez nem sikerült neki, Jen kezdetben kisebb színházi  darabokban szerepelt New York-ban, majd elvállalta a Leprechaun című horror főszerepét, amit ma már szívesen letagadna.
Alig egy évvel később Los Angelesbe költözött és megkapta a Jóbarátokban Rachel szerepét, és onnantól kezd mindenki megismerte a nevét. A sorozat futásának 10 éve alatt a világ egyik legismertebb színészeivé tette szereplőit, köztük Anistont is. Jen már a Friends alatt is szerepelt filmekben (Along Came Polly, Bruce Almighty), a sorozat befejezése óta pedig Ő Hollywood egy legfoglalkoztatottabb színésznője. Olyan filmekben játszik, mint a The Break-up, a Marley and Me, a He’s Just Not That Into You. Legközelebb a Bounty-Hunter című vígjátékban láthatjuk Gerald Butler oldalán, de még idén jön a Baster című romantikus vígjáték és a Goree Girls című zenés film, melyben szintén Jen a főszereplő. Filmjei mellett olyan sorozatokban is feltűnik egy-egy rész erejéig, mint a Dirt vagy a fenomenális 30 Rock, ahol Liz Lemon kissé elmeroggyant barátnőjét alakította.
Aniston Hollywood egyik legkortalanabb színésznője, 10 év mínusz simán hihető. És bármiben is játszon mi mindig imádjuk.
 
Jennifer Aniston ma 41 éves.

 

Rajta kívül ma ünnepli még a 48. születésnapját Sheryl Crow, akit szintén nagyon szeretünk, bár őt a zenéje miatt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozigekko.blog.hu/api/trackback/id/tr651748626

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2010.02.11. 22:29:38

boldog szülinapot Jennifer :)

szép nő, még mindig.
süti beállítások módosítása