Me and Orson Welles kritika

2010.04.25. 13:54

 

2008 elején forgatták, 2009 végén került az Amerikai mozikba, közben megjárt pár filmfesztivált, mégis igen kevesen hallottak a Zac Efron, Claire Danes és Christian Mckay főszereplésével készült drámáról. Nem csoda a nehézkesen megszerzett forgalmazó végül csupán négy kópián adta ki a filmet. Pedig a Richard Linklater által rendezett az akkori amerikai művészvilág egyik kulcsfiguráját bemutató film amellett, hogy remekül hozza a 30-as évek New Yorkjának hangulatát, kiváló tanmeseként is szolgál a felnőtté válásról.
A film Robert Kaplow regényén alapul, és egy középiskolás srácról szól, aki bekerül a Mercury Színház szereplőgárdájába, s szerepet kap Orson Welles (Christian McKay) által 1937-ben színpadra vitt Caesar című darabban. Richard Samuel (Zac Efron) figurája az iskolás darabokat megunva (Hah, volt idő, amikor titokban azokban szerepelt kosár edzés helyett) unalmasnak tartva inkább komolyabb darabokban mutatná meg tehetségét, erre remek lehetőség a már említett darab, melyben Lucius szerepét kapta. Azonban Efron figyelmét felkelti Orson Welles gyönyörű asszisztense, Miss Sonja Jones (Claire Danes), s kettejük kapcsolata a történet előrehaladtával egyre bonyolultabbá válik. Nem feltétlen érzem helyénvalónak a szóhasználatot, de azzal, hogy a regényben szereplő 20 éves Sonjával ellentétben Claire Deans 30, a filmnek köszönhetően ő lesz az egyik legrégebbi cougar. A film végigkíséri a színház utolsó hetét a premier előtt, így a néző betekintést nyer abba, hogy egy széthulló darabból, hogyan lesz hét nap alatt bombasiker.
A színészek játékára nem lehet panasz a filmben Christian McKay olyan hitelesen játssza a már híres és egyre arrogánsabb Wellest, hogy a család nemtetszését is kinyilvánította, a filmmel kapcsolatban, miszerint az csak a rossz oldalát mutatja be híres felmenőjüknek. Nyilván vannak ferdítések benne, hisz a cél az volt, hogy Efron figuráját minél szerethetőbbé tegyék. Ezzel a filmmel Efron biztosít minket, hogy bizony a Disney-s ripacskodás már a múlté, és várhatunk még emlékezetes szerepeket tőle. Claire Danes (aki még a felemás hajhosszúságú Rachel Greent is el tudná játszani) hozza a kedves, csábító, de mégiscsak érvényesülni akaró nőt. Remekül mutatja be a film, hogy egy nő akkoriban csak úgy tudott előrejutni, ha volt mellette egy befolyásos férfi.
A történet vége kicsit a levegőben marad, Efron karaktere végül korabeli barátnőt talál magának, és elgondolkozik, hogy talán nem is a színészet az, amire vágyik, végül is 17 évesen még az ember előtt az élet.
Ha bevétel szempontjából nem, de a látvány szempontjából mindenképp megérte belefektetni a filmbe a gyártási költséget, mivel a díszletek, főleg a teljes egészében felépített Mercury Színház igazán emlékezetes lett.
 
Időről időre kellenek az ilyen filmek és ezt mindenképp érdemes megnézni, ha szeretnénk egy igazán jó feelgood movie-t látni. A kicsit rövidre vágott finálé miatt egyet levonunk, így 9 chilis mandulát kap.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozigekko.blog.hu/api/trackback/id/tr51950022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása