Prince of Persia kritika

2010.05.20. 18:25

 

Kezdjük ott, hogy először nagyon vártam a filmet. Ugye videó játék, gyerekkori emlékek, minden passzol egy jó két órás kikapcsolódáshoz. Aztán jött az előzetes, ami nekem nem igazán tetszett. Végül csak rávettem magam, hogy megnézzem a legnagyobb vásznon (szerencsére nem volt háromdés), és lás csodát, kifejezetten jó volt. Nem azt mondom, hogy Vasember szinten volt, de mindenképpen megérte megnézni. Hasonlóság egyébként, hogy ezt a filmet is egész lazára vették. Nincs annál rosszabb, mint amikor a komolykodás miatt önmaga paródiájába csap át egy ilyen produkció. A sztori nem követi teljesen a játék fonalát, de a vágás, a kameraállások és az effektek miatt mégis érződik a kettő közti hasonlóság.
A sztori Dastan kiskorában kezdődik, amikor a király összetalálkozik vele a piactéren, és a kissrác bátorságának köszönhetően, fiává fogadja őt az uralkodó. Utána hirtelen nagyot ugrunk a történetben, Dastan és a két vér szerinti fiú már felnőttek, épp készülnek leigázni egy szomszédos várost, ami tudtuk szerint fegyvereket árul az ellenségüknek, habként a tortán pedig még egy hercegnője is van, aki inkább dekoratív, mint nem, vagyis nagyon az. A csata hamar lezajlik, Dastan némi akrobata mutatvány keretében végigsasszézik a falakon, hogy segítségével bejusson a perzsa sereg a városba. Azonban a szövetség az ellenséggel vádja  csupán ürügy volt, hogy a király gonosz öccse megszerezzen egy a város alatti bányában található kőzetet, az idő homokját. Ez a homok nem holmi tengerparti fajta, ezzel sokkal izgibb dolgokat lehet csinálni, mint várat építeni. Ennek következtében nem is vödör meg lapát kell hozzá, hanem egy tőr, melyet a már említett hercegnő őrizget nagy titokban. Dastan a harc közben megszerzi ezt a különleges tőrt, amit aztán hadi zsákmányként büszkén hordozgat a gatyaszorítójában, ezt kisasolja mind a hercegnő, mind a gonosz nagybácsi, akik különböző okokból kifolyólag, de mindenképp meg akarják szerezni a fegyvert. A nagybácsi ezért nem átallja kinyírni saját bátyját, a királyt, amit persze Dastanra akar kenni, aki így menekülni kényszerül a csini hercegnővel karöltve. Innentől kezdve Dastant csak az vezérli, hogy tisztára mossa nevét mind testvérei, mind népe szemében, s ezzel bizonyítsa ártatlanságát. A film átcsap egy road movie-ba, ami alatt rossz hírű banditákkal találkoznak, és megtudják, hogy nem minden úgy van, ahogy az öregasszonyok pletykálják a vásártéren, miközben hőseinknek a perzsák elvileg betiltott bérgyilkos csoportja, az asszaszinok és ocsmány kígyóik elől is menekülniük kell. A film végét nem mondom el, bár eget rengető fordulatokra senki se számítson.
A szereplők egyikével sem volt különösebb gond a film alatt, Jake Gyllenhaalt még jobban kigyúrták a szerepre, mint tavaly a vérfarkas srácot, szóval a lányoknak is van mit nézniük. A fiúknak meg ott van a hercegnő, akinek szépségét már sokadszor hangsúlyozom. Ő egyébként Gemma Arterton, akit idáig a Quantum Csendjében és a Titánok Harcában láthattunk. Ami nagyon vicces kettejükben, hogy a végén a csókjelenetnél, valahogy aránytalanul nagy Jake feje, vagy a csajé túl kicsi, nem tudom, de minden esetre fura. A gonosz szerepében nem mást láthatunk, mint Ben Kingsely-t, akinek nem kell túlzottan megerőltetnie magát, hogy hozza a figurát, míg Dastan bátyjait, Tast és Garsivot Richard Coyle és Toby Kebbel alakítja, utóbbi a RocknRollából lehet ismerős, mint a drogos srác. A vicceskedő és struccmániában szenvedő Amar Sejk szerepét Alfred Molina önti magára, őt előtte az Egy Lányról című filmben láthattuk a főhősnő apjának szerepében.
Az effektekkel együtt szerintem rendben volt a film, tényleg emlékeztetett a videó játékra, amitől itt rosszul voltam, azok a rohadt kígyók. Nem elég, hogy sokszor vannak, még lassítva ugrálnak is az emberekre, de ez csak az én személyes kígyóundorom miatt probléma, biztos vannak, akiknek tetszeni fognak azok a részek.
Ha jön folytatás, valószínűleg jön, akkor mindenképp várós lesz, addig meg mindenki előveheti a játék valamelyik részét, egy-egy esős délutánon.
 
Összességében tetszett a film, de néhol túlzottan Disney áztatta volt a légkör, valószínűleg a korhatár besorolás miatt. Annyira nem volt jó, mint a Vasember 2, de tetszett, szóval 7,5 ribizlis sajttortát kap, azért ezt, mert ezt ettem délután. :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mozigekko.blog.hu/api/trackback/id/tr762018675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neolith 2010.05.22. 02:22:57

Jó kis szórakozás :):) 7.5, én is ennyit adnék rá :):) Nagyon nagy kedvenc.
süti beállítások módosítása