A Blind Side nem egy tipikus sportfilm, még csak nem is tipikus sport dráma. Az amerikai foci helyett, itt sokkal inkább az emberi kapcsolatokon van a hangsúly.  Ezért is nem értem, miért nem képesek behozni itthon a mozikba (most, hogy Bullock nyert, talán van némi esély), mert oké, hogy az öreg kontinens nincs túlzottan rájkattanva az amerikai focira, de egy jó feel good movie-t néhanapján azért szeretnénk még egy alternatívaként bármelyik magyar film helyett.

A film Michael Oher igaz történetét dolgozza fel, akinek a nagylelkű és másodsorban nemkicsit dellás Touhy család segítségével valóra váltak álmai. Michael egy nevelőintézetben, majd az utcán nevelkedett, a kallódó tinédzser, az iskolában sosem jeleskedett, azonban a labdajátékok a vérében vannak. Főleg a kosár, meg az amerikai foci, teniszezni mondjuk nem láttuk. Azonban az élet már csak olyan, ha folyton citromot kapsz előbb utóbb lesz tequila víz és cukor is, így Big Mike egy napon összefut az aranyszívű és hajú Miss Touhy-val (Sandra Bullock), aki rögtön szárnyai alá veszi a hányattatott sorsú kölköt. Michael bekerül a város egyik legjobb hírű egyházi iskolájába, innen az ismertség Leigh Anne Touhy-van, akinek a gyerekei, a hátul kötős S.J. és nővére Collins szintán ide járnak. Miss Touhy jómódú, keménykezű, felső tízezerbeli feleség, anya, háziasszony. Mindennapjait a lakberendezés és a rászorulók segítése tölti ki. Miután otthont adott a fiúnak, fejébe veszi, hogy segít neki bekerülni az iskola focicsapatába. Michael kezdetben nehezen illeszkedik be a palotában lakó álomgyári családba, de idővel rájön, hogy ezek nem azok a prosztó újgazdagok, így boldogsága lassan beteljesedhet.

Aki még nem látta a filmet (gyanítom, ők vannak többen), de nem a Holdon él, tehát tisztában van azzal, hogy Bullock ezért az alakításért Oscart kapott, biztos anyázik, hogy miért nem más kapta a szobrocskát. Itt azonban kijelenteném, hogy akkor kéne anyázni, ha bárki más kapta volna, ugyanis Sandra Bullock alakítása magasan veri a kategória összes többi tagjáét. Hiába volt ott Meryl Streep, a Julie és Julia olyan volt, mintha Martha Stewart konyháját néztem volna a Tv paprikán. Különben is, Streep tehetségét nem kell Oscar-díjjal alátámasztani, mindenki tudja, hogy ő a legjobb, az ahonnan már nincs feljebb, de Bullockra ez most épp ráfért, üdítő volt végre, egy másik karakterben látni,  és így már meg is bocsájthatjuk neki a Beépített Szépség kettőt.

A többi szereplő nem tudott túlzottan kibontakozni Bullock és Aaron mellett, még a család tagjai sem igazán, az egyetlen, akire konkrétan emlékszem, az a Kathy Bates által megformált korrepetáló tanár, akit azért fogadnak Michael mellé, hogy jobb jegyeivel legyen esélye bekerülni egy egyetemre. Igazából ő is csak az elmúlt 10 évben megszokottat hozta magától, kicsit titanic-os, kicsit rumor has ites volt.

A film vesztességét a legjobb film kategóriában viszont teljesen meg tudom érteni, ugyanis Bullock játéka mellett nem tud sokkal többet felmutatni, mint egy random Hallmarkos dráma. A több mint kétórás játékidő alatt akad bőven üresjárat, és felesleges jelenet. Ott van például Miss Touhy és barátnői alkalmi salátaevő rituáléja, amiben oké, hogy meg akarják mutatni, hogy ő mennyire jó ember, de a többiekre itt sincs annyi idő, hogy ez elég ütős legyen. Pár csípős megjegyzés és Miss Touhy máris otthagyja az uptight picsákat a túlárazott zöldségeikkel.

 

Mindezek ellenére mindenkinek ajánlom ezt a filmet, azoknak is, akiket nem érdekel az amerikai foci, de tényleg. A film 7-es, Sandra Bullock 10-es, szóval átlagolva 8,5 gumibékát kapnak, a maradék másfelet, meg megeszem, mert csipázom a gumibékát.