Nehéz ennek így neki kezdeni. Gondoltam pihentetem egy napig hátha valami jobb fog kisülni ebből, de előre is bocs, ez nem jött össze. Nem tudom, hogy az érdektelen és béna jelenetek random egymás mögé dobálása, vagy Federer szervájának erősségével a pofánkba vágott tanulság idegesített-e jobban.
Külön kedvencek voltak a horációs magasságokba csapó életbölcsességek, már-már vártad, hogy a jól ismert búgó hang benyögje: Mr Wolfe ha a nap végén egyedül vagyunk, magányosan halunk meg.
A történetet mindenki ismeri, és még egy amőba is megértené, kár bővebben beszélni róla. Nagyjából annyi, hogy az emberek bazira akarják a na’vik lebegő kőzetét, de a nagy zsetont jelentő lelőhely a kék lények faluja alatt van. Ők nem hajlandóak elköltözni, így nem marad más, mint megküldeni őket pár rakétával. Valahol ennél a pontnál van a legközhelyesebb mondat ebben az egész sületlenségben: A háború a legjobb ürügy a lopásra. Ezt úgy fogalmazza meg főhősünk, mintha csak most döbbenne rá, hogy wazze ez nem a százholdas pagony és nem a Nyuszi odújába szorult Micimackó megsegítésére vannak ott a harci robotok.
Oké, azt mindenki elismeri, hogy a sztori nem erőssége a filmnek, és a látvány a lényeg. De könyörgöm, a na’vik 20 perc után is ugyanolyan kékek, és az erdőben ugrálnak. Ezzel a részével a filmnek nincs is semmi baj, de három órán át nézni, hogy az emberiség mekkora egy mocsadék faj, unalmas, még ha igaz is.
Cameron a Titanic óta dolgozik ezen a filmen, a sötétben fluoreszkáló Ravensburger puzzle-re emlékeztető növényzet nyilván a kilencvenes évek végéről származik. A legkiborítóbb a ’mester’ tisztelgése a pop királya előtt, ugyanis a na’vik lába alatt a föld Billie Jean klipesen világít. Yay.
A nézőpontommal viszont úgy tűnik, egyedül vagyok, ugyanis a terem majd két hónap után is teltházzal ment, és gyanítom még fog is egy darabig.

 

waffle p.s.: Édes, hogy pont az amcsik rágják a szánkba, hogy milyen undi vkit erővel kikergetni a lakóhelyéről - vagy ez éppen valami nagy nézzünk magunkba és gondolkodjunk el próbálkozás lenne?... amúgy meg THIS IS PANDORAAAAAAAAAAAAAAAAAA

A film 3,5/10 gyümölcsöt kap, amibe Jake beleharap az elején.

A bejegyzés trackback címe:

https://mozigekko.blog.hu/api/trackback/id/tr51734039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

magicmind 2010.02.06. 20:59:18

Nem feltétlen a storit kell itt nézni. Jake beleül az Avatarjába, ezáltal átkerül egy olyan világba ami szó szerint magával ragadja őt is és a film nézőjét is. Pont az apró részletességnek köszönhetően maximálisan átélhető. Neme a legjobban az a rész tetszett amikor felismeri az új világot. Teljesen átjött a filmből a kék nép tisztasága, a tisztelet amit mutatnak, és a természet ölelése. Ezt a vizuális és a zenei elemekkel zseniálisan megoldotta Cameron. Többször kirázott a hideg, sőt többször sírás szélén voltam annyira megérintette az érzelmi világom. Az aki csak a storit nézi és a grafikát messze nem érti a film lényegét!

Csak halkan jegyzem meg 2010.02.06. 20:59:25

Láttam...
Hát, háááát.... jahj...
phúú, mit is írhatnék...
szaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaar!
de nagyon!
bocs attól, akinek tetszik

Csak halkan jegyzem meg 2010.02.06. 21:01:42

olyan gagyi a történet, hogy a látvány sem tudta feledtetni. kínosan feszengtem a székben, hogy vajon mi a f@sz tetszik ebben a népeknek? Nem térek magamhoz...

Anselmo 2010.02.06. 21:04:07

Nekem is van kedvenc rajzfilmem: Tom és Jerry.

EvilHedgehog 2010.02.06. 21:09:20

@magicmind: Én ugyanezt éltem át 8 évesen a Pocahontast nézve...

Teru 2010.02.06. 21:09:51

Meglepődnél, hányan utálják még rajtad kívül ezt a filmet. Sok amerikai pedig "racist shit"-nek tartja, mint ahogy azt volt szerencsém olvasni...

magicmind 2010.02.06. 21:10:12

@Csak halkan jegyzem meg: valószínű azért mert még sok szűrő van a fejedbe, ami nem engedi bejutni a megfelelő impulzust. Majd később ha pár életet megélsz már érteni fogod.

magicmind 2010.02.06. 21:10:54

@EvilHedgehog: Na! Az tök jó. Viszont az lenne az élet lényege, hogy felnőtt korba se veszítsük el a gyermeki mivoltunk és igenis akkor is éljük át!

EvilHedgehog 2010.02.06. 21:18:26

@magicmind: Persze, persze..de idősebb fejjel ugye azért meg lehet az az igényem, hogy ne ugyanazt nyomják elém szupertutiségként amit már a 90-es években megkaptam?

A körítés, hogy 10 éve tervezi, még jobban irritál mint maga a hype. 10 év alatt sikerült megnéznie a Farkasokkal táncolót meg a Pocahontast...gratula.

Ruszlán 2010.02.06. 21:21:19

Azon kevesek egyike vagyok, aki NEM 3d-ben látta a filmet. Majd mindenki a látványtól dobta el az agyá. Ezen kívül van valami extra ebben a filmben? Nem igazán értem a nagy világsikert. Szerintem egy "Farkasokkal táncoló" utánérzés, semmi extra, egyszer megnézhető. Ennyi, nem több, de ha ez fog Oszkárt kapni, az botrányos lesz!

Antifaszok Réme 2010.02.06. 21:21:58

Egregor: Ezeknél mélységet meg árnyalatokat ne nagyon keress...

A Kossuth rádió kritikai műsorában (vasárnaponként 11.35-12.00)talán a legutolsóban (mr1 honlap, hangtárban utánahallgatható) ilyeneket mondtak:

MACSKAZSIRÁF lények... Hát, én besz*rok...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.02.06. 21:23:12

a film közepes, ez az írás meg rossz

Csak halkan jegyzem meg 2010.02.06. 21:24:26

@magicmind: örülök, hogy tetszik neked. Biztosan nagyon sok pénzt fog hozni. De én untam a Harry Pottert is és fél résznél többet nem bírtam megnézni, elalszom a Csillagok háborúján, szóval van valami abban, amit mondasz... sok szűrő van a fejemben. Nem engedi be a hülyeséget.

Csak halkan jegyzem meg 2010.02.06. 21:26:26

És a Titanicot sem szerettem.

sebien 2010.02.06. 21:30:34

@Ruszlán: a titanic is kapott 11-et. ez csak azért nem fog annyit kapni, mert nem jelölték annyira:(

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.02.06. 21:40:35

én gyengébbre számítottam, anno a Titanicról kinéztek a csajok, mert kibuggyant belőlem a röhögés.

Egy kiváló minőségű rajzfilm :) nem értem, miért nem a "legjobb animáció" díjra jelölték..

madárijesztő 2010.02.06. 21:40:52

Gondoltam először, hogy ez valami rövid kis vélemény, de ott van a poszt alatt, hogy kritika. Ha ez kritika, akkor már most hagyd abba az írást, mert ez így =0

levene_ 2010.02.06. 21:42:24

A csokikrémes palacsinta rossz, mert nincs benne elég vitamin, meg már sokan csináltak is olyat, meg ettek is, én ettem már vagy tízszer, szóval kiköpöm mert ez szánalmas, és olyan könnyű lenne lenyelni is.. hát fúdebéna, unom, a sok buta meg megeszi az íze miatt..

redriot77 2010.02.06. 21:44:22

Az Avatar nem film, hanem techdemo. Mégis mi a faszért lenne film, ha gyenge a története, és a rendező bevallottan a színészeken spórolt.

20 év múlva senki sem fog erről a filmről beszélni: addigra a látványtechnikája elavul, a látvány mögött pedig az Avatar sok pártolója szerint is csak üresség van.

Az igazán jó filmek nem a látványról szólnak. Pl. Clint Eastwood Gran Torinójában egy másodperc CGI sincs, mégis ezerszer nagyobb film mint az Avatar.

Antifaszok Réme 2010.02.06. 21:48:32

A film üzenet JÓ: Rohadt kizsákmánylók, csak a kincseket akarjátok, az ott élőkre meg szartok. Pedig a természet természetesen gyönyörű, és a világ harmonikusabb lenne nélkületek...

Ennél több mi kellenne egy mai átlag pop-corn agyúnak ? Ennyit még ők is megértenek talán...

Before · http://azbeszt.blog.hu 2010.02.06. 21:48:35

@Egregor: ha annyira jók lennének azok a mesék, akkor valószínűleg nem buknának meg. (Persze ez így egyáltalán nem igaz, de az se, hogy annyira sok új lenne a nap alatt.)
Ebben a filmben sok mélység van, csak hát olyan "elcsépeltek", sokak szerint. Ez baromi érdekes kérdés lehet, vajon mitől lesz elcsépelt valami. Túl sokan mondják? Nem az a célja mindenkinek, hogy amit kitalál, gondol, azt sokan hallgassák meg és (mondják) adják tovább?
Számomra bőven elég mondanivaló a technikai társadalom egyeduralkodónak és felsőbbrendűnek tartott mivolta, illetve az azzal szembeállítható természetazonosság. Szintén fajsúlyos téma az ember, mint állat, a minden büszke kultúránk (és kulturáltságunk) ellenére mutatott agresszív önzés. A film éles aktuálpolitikai vonatkozásai nehezen tagadhatók, akinek erről nem jut eszébe Irak, az hülye és minimum félvak.

Többen húzogatták a szájukat, hogy gagyifos, három mondatban összefoglalható a sztori. Tény, hogy nem a legcsavarosabb történet a világon, de lefogadom (és eddig bárkit kértem, nem tudott cáfolni), hogy bármelyik történet - film, könyv - összefoglalható három mondatban.

Ettől függetlenül az Avatart én is csak összhatásában tartom kiemelkedőnek (messze nem évtized filmje, stb), de felesleges szétszedni, hogy mitől jó, ha egyszer jó. Szórakoztat, leköt, talán elgondolkoztat...

backward 2010.02.06. 22:05:21

Maradjunk annyiban, hogy ez a cikk a mozikritikák között a szarok között foglal helyet, míg az Avatar a filmek között hoz egy erős közepes szintet.

Zoli.jr 2010.02.06. 22:11:07

Ez tök jó, csak ez nem kritika. Az, hogy 5 bekezdésben szanaszét fikázol egy filmet, attol még a helyedben nem merném azt mondani, hogy kritikát írtam. Mert fikázni könnyű, de a kritikánál nem árt, ha alá is támasztod a problémáidat valami értelmes gondolattal, nem csak dobálózni jobbra-balra az szítok-átokkal. De mindegy. :D

Coupeboy 2010.02.06. 22:13:19

én is láttam és szerintem nem rossz film de nem is jó.és ahogy agyon hypolták ahhoz képest kibaszott szar.nem racionális a csákó árulása, perverziója,stb stb.jobb filmek is vannak. a sztori meg olyan egyszerű mint egy 100as szög.látványon kívül 0.

Zoli.jr 2010.02.06. 22:16:39

az viszont poén, hogy negyed 6 óta ömlenek a kommentek a mókádra :D

mallac 2010.02.06. 22:17:07

A navik szemrebbenés nélkül eladták volna azt az ásványt,sőt ők maguk termelték volna ki,a valóságban.Sőt egymást is eladták volna,ha már párhuzamot vonunk az igazi indiánokkal,négerekkel stb.

DonZsolt 2010.02.06. 22:35:29

Lehet, hogy nemvolt egy extra történettel rendelkező film, de a 3D-s hatások és a romantikus szál nekem nagyon tetszett. Meg a Na'vikat is elég eredetinek éreztem. szerintem akkor is a 2009es év legjobb filmje, legalábbis számomra.

Cs@tLós 2010.02.06. 22:35:45

Az lehet, hogy ez egy szar film, meg sokan nem is imádják, de az imax-ban már 24.-ig (amíg ki van írva, hogy adják) nem lehet rá jegyet kapni, mert mind elfogyott.

Antifaszok Réme 2010.02.06. 22:36:54

Mallac: De előbb elhozták volna nekik a DEMOKRÁCIÁT, majd megszavaztatták volna velük a nekik tetsző bábkormányt. (vö: Irak.)

nick_ · http://symbolic.hu 2010.02.06. 22:37:16

Titanic is sokkal jobb volt ennél...
Lássuk;
t1 10
t2 10
titanic 9 (uccsó 10 perc fos)
avatar 4 (sztori, logikai hibák, és etc, cameron egyik legrosszabb filmje...)

Tudnám mi a francot csinált ennyi ideig... Oké, látvány, teknika, de arra is vannak külön szakemberek, neki tökéletesre kellett volna gyúrnia az egészet, ehhez képest elkúrta. de azt rendesen.

Gáz, hogy a végén a főgonosznak szorítottam és azt kívántam bár meghalna valamelyik jó? Ez gondolom a pofámba nyomott bölcsességek meg az ütős forgatókönyvnek köszönhettem....

Cs@tLós 2010.02.06. 22:38:12

@levene- www.leventeszucs.hu: :D:D Ez tetszett, jó duma :D:D

sanyix 2010.02.06. 22:39:06

@Egregor: ez a 3d mozi szifonja lol. szivon is egy nagy 0 0 újdonsággal, szépen csomagolva, és hypeolva (aranyáron) avatar pont ugyanez :)

nick_ · http://symbolic.hu 2010.02.06. 22:39:51

amúgy jah, ez nem kritika. egy kritika ennél azért kicsit komolyabb... Amit leírtál kábé bevezetésnek oké...

Cs@tLós 2010.02.06. 22:49:13

Hmmm...olvastam a kommenteket is mostmár. Én sima 3D-ben láttam egyébként, addig rá se bagóztam, amíg nem láttam a trailert. Onnantól számoltam a napokat a megjelenésig...semmi hájpot, meg technikai hátteret nem olvastam, nem is érdekelt.
Én szeretem a rajzfilmeket is, a filmektől is annyit várok: kapcsoljon ki. Ez még el is ragadott 1 más világba. Ennyi nekem elég, nem várok többet 1 mozitól. Bár a tömeghisztériát én se értem körülötte.

Cs@tLós 2010.02.06. 22:51:30

@sanyix: 0 újdonsággal? elmondanád hogy hány érintőkijelzős mobil volt a szifon előtt ami ujjal tapicskolásra volt kihegyezve? egy sem. még a kapacitív kijelző (gugli a barátod, hogy az micsoda) is nehézkesen jelent meg utána más mobilgyártóknál, jóval az ájfón után. Gondolom nem volt még a kezedben ilyen telefon... mivel akkor nem írnál divetfikázásból ekkora baromságokat. lol.

Az Olei Hagardom terroristái · http://en.wikipedia.org/wiki/Olei_Hagardom#List_of_Olei_Hagardom 2010.02.06. 23:01:32

@levene- www.leventeszucs.hu:

SZUPER HASONLAT!

Most már csak meg kelle tudbod különböztetni a

SZ@RT A CSOKIKRÉMTŐL!

(Te majom.)

Gregor Elmarsson 2010.02.06. 23:03:55

Valahogy eszembe sem jutott morális kérdéseken feszengeni, amikor a filmet néztem, hanem jól elvoltam az imax-vászon meg a 3D-s szemüveg nyújtotta élménnyel. Zseniálisan meg van csinálva, nem is elsősorban az állatok, hanem a növényzet és a domborzat. (Technikailag nyilván az állatok is jók, csak azok nagyon őslényszagúak, nem annyira nyűgöztek le.)

Antifaszok Réme 2010.02.06. 23:12:20

Akármit ágáltok, állítólag lesz Avatár 2. is...

sanyix 2010.02.06. 23:15:07

@Cs@tLós: jaj, tudom az apple életérzés meg a többi. :) Hány éve is láttam érintőkijelzős? pda-t(tök mindegy hogy minek hívjuk kb ugyan az ma már)? 10 éve :) újja tapicskolására nem reagál, de normális ember nem is akarja összetapicskolni a kijelzőt.
Na és akkor ez volt az a nagy újítás? :D LOL

Bergeroth 2010.02.06. 23:21:21

Látom kedves posztoló, nem vagy te hülyegyerek, meg nem is annyira rossz amiket írsz. De az ízlésed az kritikán aluli.

Pincehelyi 2010.02.06. 23:31:06

Öregem, lehet, hogy people buy shit - de te meg mozigekkó elég shit posztot engedtél most az orrunk alá. Nagyon mérges lehetsz a filmre/rendezőre, hogy a filmről egy épkézláb, félreértéstől vagy túlzástól mentes mondatot nem bírtál leírni. És ez nem nézőpont kérdése.

sebi77 2010.02.06. 23:46:29

Van egy ilyen bolcsesseg, hogy ha megjelenik egy pisztoly a vasznon, akkor az kesobb valamikor el fog dordulni. (vagy valami ilyesmi) Pl. Riplinek is azert kellett meghalnia (es sikertelenul betolteni a matrixba), hogy kesobb amikor a hogyishivjakot kell atranszformalni mar adott legyen a lehetoseg, es ne akkor kelljen elorantani a cilinderbol. A bazinagy repulo izerol szolo legenda, amit csak 5 navinak sikerult megulnie is azert kellett hogy kesobb a hogyishivjak raulhessen. Ugyanigy meg a szofordulatok is rendszeresen visszaternek es felahsznalodnak. Ha valaki mond valami bolcsesseget, biztosak lehetunk benne hogy egy oraval kesobb a megfelelo jelenetben valamelyik masik szereplo megismetli a mondatot es levonja a nagy tanulsagot , mikozben a nezo elelvez az intellektualis elmenytol hogy kepes volt egy mondatot megjegyezni. (ez legdurvabban a Matrix filmekben jott elo es mar ott is ruhelltem). Magyaran szolva: az egesz tortenet kivalo didaktikai erzekkel ugy van elmeselve mintha Magdi neni mondana az oviban 4 eveseknek, szep lassan hogy biztos mindenki megertse. Nincs is ezzel semmi baj ha mondjuk az oroszlankiralyrol van szo, de egy felnotteknek szolo akciofilm, drama (vagy mi a lofasz volt ez) eseten a magam reszerol masok az igenyeim.

Martian (törölt) 2010.02.06. 23:50:37

Látványdemonak kicsit hosszú volt...

2010.02.07. 00:01:52

De legalább a kellő mennyiségű komment megvan... :D

Gratulálok marharépa!

szmoker (Homo Trollicus) 2010.02.07. 00:04:30

Ez a miafene egy techdemo, ami jócskán kitermelte a befektetést.
Pénzpumpa, semmi több.
Talán ezek után Cameron bácsi a beszedett zséből végre méltóztatik leforgatni egy filmet.

Valakinyolc 2010.02.07. 00:19:09

Egyetértek a posztolóval, történet 1/10, szereplők 1/10, grafika 10/10 na ez a legeslegjobb indulattal sem több 4/10-nél.
A miheztartás végett, az az egy a legvégéig kérdéses maradt számomra, hogy fog összejönni a kripli kisember, a 3 méteres "a törzs legjobb navi picsája" csajjal. De "megoldották", szó mi szó.

ColtCzT 2010.02.07. 00:36:35

Gyerünk gyerünk, hajrá!!!Vajon ki lesz a : Ki tudja jobban lemondani az Avatar-t verseny győztese???
Ez most a ,,nagyokosok,, új célja ahogy látom, mármint a verseny megnyerése! Sok sikert minden versenyzőnek

nokedli99 2010.02.07. 00:48:10

Szánalmas szar a post. A postoló talán kezdhetne valami egyszerübbel. Esetleg egy Barátok közt epizód talán nem haladja meg a képességeit. Ki a véres herét érdekli hogy egy elmerogganyt mennyire pontozza le a filmet? Index címlap, ez kell oda.

GMÁTÉ 2010.02.07. 00:55:32

Cameron kanadai :D nekem tetszet 7/10

Reggie 2010.02.07. 01:20:15

Az index cimlapert elore kell szopni, vagy utolag is eleg?

sebi77 2010.02.07. 01:23:42

Ami a 3 meteres picsat illeti: valoban elgondolkodtato hogy ez tkp. kokemeny fajtalankodas. Ennyi erovel a 6 labu loval is osszejohetett volna.

thinker_ 2010.02.07. 01:24:59

hüha, itt tartja gyűlését a "Gyűlöljük az Avatart" klub? szánalmasak vagytok.
mikor próbáltatok meg utoljára élvezni egy filmet és átadni magatokat a mesének?
ha ez túl egyszerű volt nektek, akkor menjetek cseh művészfilmeket nézni :))))
tarisznyarákok...

thinker_ 2010.02.07. 01:26:52

tényleg, index-szel, hogyan állapodtatok meg a címlapért? te is írsz egy lehúzó avatar kritikát, ők meg kiraknak és zúdulnak ide a népek? kapsz majd legközelebb is címlapot? nem hinném....

thinker_ 2010.02.07. 01:28:30

@curculio78: így van, és ha majom lennél, akkor meg lennénk lepődve, hogy milyen értelmes vagy. így viszont... inkább csak szánalmas. :))

thinker_ 2010.02.07. 01:29:43

@Egregor: iPhone? az egy túlértékelt fos.

ssmith 2010.02.07. 01:39:58

Sziasztok,

A blognak annyi haszna van mint a többi hasonlónak (de bolgger legalább örül, mert forgalma, s de ilyen tömegtémával akkár Ő is írhatta volna a filmet... annyi az egyediség benne), beszélünk 1 témáról amiről mindenki más, nem jobb nem rosszabb mint a többi fikázó - vagy sztároló post.

Mindig voltak/leszenk szélsőségek, ez az ízlésre is igaz (mindegy csaj/pia/náció). A poszt írója a kisebséghez tarozik, mint itt a commentezők 1 része.

Jómagam egyetértek Before-val: nem sok új story van a nap alatt(olvasta elég sokat hogy lássam a hasonlóságot, még is írónként egyedi mindd). Amiről a kisfilmek/művészfilmek szólank azoknak a nagyrésze már legalább novellaként megjelent 100x(legyen akármilyen mélyértelmű, vagy abstract). De a Művészlelkek mégis megtalálják benne a különlegest, mert 1 jelenet különlegessé teszi ami a rendező egyéniségét tükrözi, s máris imádják :) (így van rendjén!)
Ennek a filmnek is megvan az elődje, s meg lesz az utódja is. Aki nem fogja föl a mondanivalóját, vagy nem talál benne semmi egyedit az nézzen magába, nézzen szét a film/könyv történelemben s szerintem meglepődik...(sok hasonló van de mind1ikben van egyedi, persze a mérték különböző)

Ha nem, akkor Ő/Ők mindig is "mások" leszenk, s köpködnek a tömeg után, de közben megveszeik az NIKE cuccot, mert az menő, vagy a kötött pulcsit, vagy ami a sítlusuk hoz tartozik, s már is követnek 1 tömeget... (de ŐK egyediek, s különlegeseknek érzik magukat....)

Mert minden stílust tömegek követnek ...

Akkor meg miért is kell lehülyézni azt akinek tetszett ez a film? Vagy azt akinek nem?

Ha rá akarjuk erőleteni másokra a véleményünk akkor hülyék vagyunk...
Mindenki sorolja magát a megfelelő kategóriába (hülye/nem hülye) :)

Ui.:

A kritikusok az 1ik olyan szakmában dolgozó léhűtők akik különlegesnek képzelik magukat....
Szerintem

Legyetek Jó!
Sok Jó/Jobb filmet
S remélem a bloggernek Lesz még jobb írása is...

Sam

Melllvar 2010.02.07. 01:40:19

1. A film techdemónak ok, de Best Picture-nek... Izé... Pocahontas kék macskákkal.
2. Az a bajom vele, hogy mivel egycsillió dollárból készült, önmagában érdemesnek találják a díjakra. Ezáltal kiszorítja az erre érdemesebb kis filmeket (pl. az ex-Mrs. Cameron The Hurt Lockerje)
3. A 3D-s jegyár majdnem duplája a hagyományosnak. Innen a nagy bevétel, meg az inflációból. Gone with the wind továbbra is rulez, második a Star Wars.

Aki az amcsikat fikázza annak csak ezt a bölcsességet üzenem: "Sokan szidják az amerikaiakat, de legtöbben szívesen válnának amerikaivá." A világ pénzügyi-filmes-tudományos meg mégegyéb központját nem idióták vezetik. Cameron ha rendezőként nem is, a mozi technikai fejlődésének támogatójaként és üzletemberként kiemelkedő.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2010.02.07. 02:37:37

@ssmith: amit mondasz, az a szociológiai posztmodern "úgyis mindenki mást gondol, minek nyilvánítsunk véleményt egyáltalán" gondolatkör, ami tagadja, hogy mondjuk egy filmről objektívan is lehet mondani valamit, függetlenül az ízléstől.

Ez szerintem egy hamis kép. Szerintem túlzott egyszerűsítés azt gondolni, hogy "azért fikázza, mert neki nem tetszik, és mivel másnak meg tetszik, törvényszerűen semmitmondó a véleménye". A film objektíven hátrányt szenved több aspektusból, amiket ugyan felsoroltak már, de talán érdemes elválasztani az objektív kijelentéseket a szubjektívektől.

Objektív kijelentés az, hogy a sztori egyszerű és kiszámítható. Az már szubjektív, hogy ez sokaknál levon az élvezeti értékéből, de újfent objektív megállapítás, hogy általában a filmek minőségéhez hozzátartozik a sztori összetettségének mértéke, más szavakkal a sztori miatt fikázni érvényes dolog (nem úgy, mint mondjuk a velejéig szubjektív "van-e benne jó csaj/pasi" szempont)

Az időtállóság szerintem egy elég érdekes felvetés itt. A mátrix annak idején nagyot alkotott a látványvilágában, és mára bizony szokványossá váltak azok az eszközök, maga a film mégis időtálló a sztori kellő összetettsége miatt. Ha a sztori csak egy n+1-edik "leszámolunk a gonoszokkal" film lett volna, már nem is emlékezne rá senki.

Nem arról van szó, hogy olyat kell csinálni, amit még közel sem csinált senki, hanem arról, hogy olyat kell csinálni, amilyet mások még csak másképp csináltak meg. A Pocahontas csak a leglátványosabb egyezés a forgatókönyvvel, de emellett az ellenséget megértő és ezért felettesei ellen forduló katona sztoriját a zsblog összes figurája már többször leforgatta. Nem baj az, hogy találtunk egy alapklisét, amire építünk, az a baj, ha nem építünk rá semmit.

Mi pl azt vártuk, hogy rájönnek, hogy azért a fa körül van az az ásvány, mert a fa termeli. Úgy tűnik, ez a második részre marad :) De egyéb más kínálkozó lehetőségeknél sem merült fel az, hogy a sztori elkerülje a kötelező világégést, a végén a főgonosz és főjó kézitusáját (ezen már kuncogtunk erősen), és a többi lehangolóan sablonos állomását a klisének.

Reggie 2010.02.07. 02:54:38

Azert az durva, hogy abban a bizonyos tavoli jovoben elfelejtik a melymuvelest, es csak kulszini fejtest kepesek alkalmazni. Siman lehetett volna helyen hagyni azt a rohadt fat es a fold alatt oldalrol megkozeliteni egy 1 km-es jaraton keresztul.

malar 2010.02.07. 03:00:53

Nem igazán értem mire fel ez a nagy rinya a film körül.

Láttam, sőt, kétszer is láttam, mert kiváncsi voltam mi a difi a különböző 3D technológiák és a magyar szinkron / eredeti szöveg között.

Másodjára is elröppent a 2.5 óra úgy, hogy szinte észre sem vettem. A magyar szinkron meglepően jó lett. A na'vik "macskás" beszéde a magyarban pl még kicsit "hangulatosabb" is érzésem szerint, bár ez utóbbi eléggé szubjektív. A tény azonban tény marad: ha egy film végén arra eszmélsz, hogy 2.5 óra úgy elröppen észre sem vetted, az remek indikátor arra nézve, hogy a film nézhető.

Nem új a sztori, so what? Egyrészt a történetek véges mennyiségű elemből tudnak építkezni, ha megfelelő mélységig leásol, hogy az egyes történet elemeket nézhesd, másrészt nem csak a történet eredetisége számít, hanem az is, ahogy feldolgozzák és prezentálják. Ez utóbbi téren pedig az avatárnak nincs oka szégyenkezni.

Amúgy a film klasszikus forgatókönyv template-re írt film. Megteremtik a 'szerethető' hőst, adnak neki konfliktust, szépen bontakozik ki a történet, eljutsz a mélypontra ahonnan látszólag már mindennek vége, aztán jön a nagy filnálé amikor a "jó" mégis győzedelmeskedik.

Ez nem feltétlenül baj, ugyanis az egy nagyon okosan kitalált struktura ami szépen végigvezeti az embert egy érzelmi skálán. Ha a filmet analizálni ülsz be a moziterembe, akkor lehet ezt nem fogod értékelni, de ha csak szórakozni mész és hajlandó vagy ráhangolódni a filmre, akkor úgy fogsz felállni a végén, hogy "hát igen, ez jó volt".

Ennyi.

malar 2010.02.07. 03:04:52

Jah, és én spec örültem amikor hallottam, hogy sanszosan lesz avatár 2, sőt akár 3 is, mert egy érdekes világot hozott létre Cameron bácsi amiről szívesen néznék több történetet is :)

Mondom ezt úgy, hogy alapvetően rühellem a mozikat és még csak nem is az ilyen önjelölt megmondóemberek miatt mint ennek a blogbejegyzésnek az írója, egyszerűen nem szeretem amikor az orrom alá eresztik a galambokat, vagy éppen a támlán át lerúgják a vesémet.

Run in The Sun · http://roadworks.blog.hu 2010.02.07. 03:41:09

Sajnos úgy látom eddig egyvalakinek jött le hogy ez a film miért fontos... :(
Tényleg sok a káros "szűrő" az emberek fejében de ez most még így van, reméljük változik.

Kapaszkodjatok meg, az Avatar-ban nem a történet, sem a 3D sem fontos! Ezek csak eszközök amivel felkeltheti ka szélesebb tömegek figyelmét.
Bármennyire is jó volt (vagy nem) a Mátrix trilógia története, jelentősége szintén nem abban de még a látványában sem rejlik.

A Mátrix - Avatar filmek igazi értékét az adja hogy közérthetően ábrázol olyan rendszereket amiket csak némi sprirtuális kalandozás után kezd el elképzelni az ember.
A Mátrix - ahogy az Avatar is ráadásul olyan mindenki álltal közérthető szímbólumokat ad a néző kezébe ezen az anyagi dolgokon túli rendszerekhez - amik így a hétköznapi emberek számára is emészthetőek lesznek.

A Mátrix segített elképzelni azt hogy az emberi elme határai nagyjából hol lehetnek és mire lehetnénk képesek - mi az elménk (lelkünk?) viszonya a valósággal és mi is a valóság egyáltalán?

Még az Avatar eléggé szájbarágó módón mesél arról hogy hol is lenne az ember helye a világban és az univerzumban akkor ha megpróbálna vele harmóniában élni. A Film nagyon látványosan, és érthetően mesél arról hogy milyen is a a világ - a mi világunk - igazi arca, amit eddig elrejtettek előlünk és nem hagyták hogy lássuk. Erről szól az egész Navi kékmacska dolog - rólunk..

Tetszik vagy sem, a világunk egy jelentős spirituális és szellemi átalakulás előtt áll. Ezt persze lehet tagadni de felesleges. Viszont nem mindenki hajlik arra hogy ezeket a változásokat spirituális szinten értse vagy kövesse, viszont a változásnak ősi része lesz és mikor ez bekövetkezik, ezek a filmek, szimbólumok fognak neki segítséget nyújtani a feldolgozásához.

Ezért fontos ez a film, tekintsetek rá hát így.. :)

dr. mesterséges színezék 2010.02.07. 05:04:11

@peetig: "Ajánlok az Avatar rajongóinak egy hihetetlenül jó sci-fit: Moon."

Időbűnök, az elmúlt évek legjobb sci-fije, olyan költségvetésből, hogy abban még a stáb szendvicsei is viszonylag nagy tétel voltak. Iskolapéldája az "olcsón jót" felfogásnak.

Viktus 2010.02.07. 07:36:46

Ez igen gyenge írás ... na meg az avatarról már számtalan blogban pro-kontra kilett lőve minden.

hacsu 2010.02.07. 08:11:34

Egyebek mellett ezt írja a szerző a fent linkelt cikkben : "Olyan ez számomra, mint a pornográfia és az erotika egymáshoz mért viszonya. Igaz, hogy a pornográfia mindent megmutat, mégis sokkal izgalmasabb, amikor az a minden éppen csak elősejlik. Lehet, hogy az Avatar köré szervezett kultusz hívei hajtóvadászatot fognak indítani ellenem, de ha már kiforogta a szó, kénytelen vagyok kimondani, hogy ez a túlburjánzott, se nem felnőtteknek, se nem gyerekeknek szóló mesébe öltöztetett filmes káprázat nekem igenis egyfajta vizuális pornográfia. " Nos?

sertésmájkrém 2010.02.07. 08:38:23

@Cs@tLós: L:ehet rá jegyet kapni, féál órával az előadás előtt.
Ugyanis: lefoglalják, aztán nem mennek érte, mert többek között a vaterán árulják. Ha nem kel el akkor persze szarnak átvenni.

Van barátom aki sokszor látta, teljesen odavan érte, nekem már egy is elég volt. A látvány sajnos nekem már kevés. :(

Csak halkan jegyzem meg 2010.02.07. 08:53:25

@Run in The Sun: Bocs, de muszáj reagálnom neked, mert az "agyszűrők" nálam jöttek be a blogba.
Abban igazad van, hogy vannak olyan szellemi szintű rétegek, akiknek ez a film szimbólumokban fontos dolgokat tud sugallni. A probléma az, hogy ezen a szinten, ahol ez a film "hathatna", már nincs hatása, mert ez a konzumidiotizmus szintje. Persze ez csak általánosítás, mert egy rétegben nagyon sokféle ember van, és a Gauss-görbe képe alapján van alsó és felső eltérés is, mint tudjuk. Azok az emberek, akiknek ez a szintje, nem fognak tudtára ébredni (főleg nem az ilyen filmek által), hogy milyen állapotba "lett hozva" a világunk azon gátlástalan önző emberi ösztön által, melyeket a felső 1-2 % kihasználva megteremtette magának a földi paradicsomot. Ez tipikusan a "cirkuszt-kenyeret" effektus! Az ókorban hatalmas Colosseumot építettek, hogy szórakoztassák a népet, hogy az elégedett legyen és fogja be a száját. Aztán mit értettek meg az egészből? A saját világukból? Mint tudjuk, semmit, és ma régészek kutatják az ő világukat...
Az én fejemben a butítás ellen vannak szűrőn, hála istennek, és nagyon sok munkámba és tapasztalatomba került, hogy legyenek, és ragaszkodnék hozzájuk. Bár irigylem azokat, akiknek nincsenek, mert ők legalább boldogok, mert nem látják az "egész" célját és értelmét!

Sixx! Anyádat is lenyuggerezed? 2010.02.07. 09:00:24

@thinker_: hát igen... a csehszlovák művészfilmeknek még volt értelmük. Az avatar már a te szellemi színvonaladhoz lett igazítva.

n0kedli 2010.02.07. 09:05:09

@velaxin74: Cameronék direkt szexuális vágytárgynak tervezték a na'vikat. Amikor a külsejüket tervezték, eleinte mindenféle ahumanoid biszbaszt akartak rátenni, aztán valaki megkérdezte: "ti így dugnátok?" - és ezután született meg végül a mostani alakjuk.

Lucius Flavius Arrianus 2010.02.07. 09:36:11

@Egregor:
"Igenis, különlegesek azok, akik nem esnek hasra a látványtól és számon kérik a tartalmat is. Azért különlegesek, mert ők a gondolkodó kisebbség.
A többi csak fogyasztó, akikből 12 egy tucat. Érdektelen tömegemberek, akik csak arra jók, hogy húzzák az igát és tejeljenek."
Nos, ekkora ostobaságot rég olvastam, pedig az akad bőven. A "gondolkodó kisebbség" (hja, gondolkodik, de milyen eredménnyel...) hallott már az ún. szórakoztatás műfajáról? Hát szezonról és fazonról? Hát a látványnak - ha az színvonalas -, mint esztétikai minőségnek a meglétéről? Hát a befogadói és a kritikai értékítélet szubjektív mivoltáról?
Amúgy tetszett a látvány; a történet már kevésbé. Nem bántam meg, hogy megnéztem.

dr.pupak30 2010.02.07. 09:44:12

kifejezetten ratyi történet. úgy éreztem magam, mintha a national geographic-ot néztem volna.

sebi77 2010.02.07. 09:52:56

Azzal nincs semmi baj ha valakinek valami nem tetszik és még le is fikázza, a gond az ha ettől felsőbbrendűségi tudata van. Szerintem is fos az Avatar, de a 8.6 imdb pont azt mutatja hogy a többségnek tetszik, valószínűleg nem véletlenül. Van benne valami amire az emberek többsége rezonál, de nem mindenki.

Ami a teremtett "világot", atmoszférát meg ilyeneket illeti. Hasonlítsuk már össze a SW-szal. Abban voltak manók, óriások, medvedisznóember, ármány, cselszövés, romantika, és mindenekelőtt rengeteg fantázia. Az a film ill. a folytatásai tényleg egy modern mitológiát teremtettek, pontosan ezzel a szándékkal készült. Ehhez képest az Avatar világa nagyon vérszegény. Ha már fluoreszkáló erdő akkor inkább ez:
www.youtube.com/watch?v=n2WqYidC_0Y

Squazee 2010.02.07. 09:55:21

Én is megnéztem a filmet, mert kíváncsi voltam a látványvilágra, meg egyébként is ez volt az első 3D-s élményem. Szép volt a látvány, de nem volt elég ilyen hosszú időre. A film során többször is körülnéztem a közönségben, mert untam magam és ez, főleg nálam, aki azért a lassabb folyású filmeket is feszülten tudja figyelni, egy elég rikító negatívum.

Az egy dolog, hogy a történet egyszerű, de szerintem a megvalósítása sem volt jó. Úgy értem, még ha tudja is a néző, hogy A pontból eljutunk a B-be, vagyis kiszámítható, mi lesz a vége azért ez nem azt jelenti, hogy a közepét vagyis az utat az A-ból B-be ennyire el kéne hanyagolni. Ha ez egy sorozat lenne, akkor talán érzemileg jobban fel tudta volna "hergelni" a nézőt, de így egy felületes, kiszámítható filmecske lett 3D-ben, s szerintem ez nem lehet ok arra, hogy ennyire agyondicsérjék a filmet.

A film üzenete is kissé zavaros, valahogy úgy tűnt nekem, mintha egy sérült veterán katona menekülne álomvilágba/internetes világba a valóság elől. Ez meg elég necces üzenet. Persze, álmodozni szabad, de... És a főgonosz azt hajtogatta: "Ébredjen már fel!" és valahol igazat adtam neki, olyan egy kicsit, mintha a film egyetlen való világgal kapcsolatos szereplője üzenne a nézőnek. S még ő a gonosz, hogy a valóságra kívánja felhívni a figyelmet... hm... ez meg kell hagyni egy zseniális pontja a filmnek, ha másért nem , ezért ki lehetne elemezni.

gezabá (törölt) 2010.02.07. 10:03:53

hm, érdekes dolgokat olvastam, ami nem jött volna elő e blog nélkül. ha elhiszem, akkor jó (nekem, izé, hasznos, ha nem vertek át sikeresen; nem hiszek el mindent, amit egy komm-ban olvasok). ami miatt fontos fikázni az avatart: rengetegen dicsérik, sőt a fikázások egy része is csak azért született meg, hogy lehessen dicsérni. techdemo, nekem is ez a véleményem, amihez szükséges volt a széles körben generálódó siker. ennek része lesz a megkapott x számú oszkár is, és a tech hömpölyöghet tovább, mi pedig fogyaszthatunk valami újat, és szépet. gondolkodni nem szükséges, persze. sőt, egyenesen zavaró :) néha. mivel a filmet nem láttam, csak a körbevevő hipe részese vagyok már ki tudja, mióta, inkább itt abba is hagyom... mint egy reklám, olyan ez az egész, belemászik mindenhova, kerülgetni kell, erőszakos. beletolják a pofádba, hónapok óta. uncsi.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2010.02.07. 10:15:45

Kedves postíró! Sajnos nincs igazad, de ezt - ahogy Te is írod - tudod is jól.
Úgyhogy nincs is semmi gond.

Horvie 2010.02.07. 10:31:26

Lehet, hogy már előttem is megjegyezte valaki (nem olvastam el mindenki írását), de általánosítani az összes amerikait, miszerint szemét tetü brigád, mert beháborúztak olajé' Irakba... az nem szép. A film célja a szórakoztatás volt, és ezt teljes erőbedobással tette, amiért elismerés jár. A kedves posztoló "bissszttttossss" jobb filmet csinált volna, csak pont nem ért rá :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.07. 10:33:36

@Rékuc: Feltűnési viszketegség egyes hülyegyerekeknél.

Nem jó film? Tényleg? Nem mindenkinek tetszhet minden film.

Én meg konkrétan a Keresztapára mondom azt, hogy egy rakás szar. Arra volt jó, hogy paródiát csináljanak belőle, mint a Rambo szériából...

Feketecsuklya 2010.02.07. 10:53:02

Jól megmutatja az ideirogató, magát a többségnél többnek képzelő köldöknézegető szellemi idióták szinvonalát, hogy mondanivalót, meg mély, megrázó gondolati ébredést keresnek az avatárban.
Valószínűleg túl jól megy a sorotok, nem ér elég hétköznapi stressz, családi probléma, hogy ne tudjatok megnézni egy 3 órás SZÓRAKOZTATÓ filmet.
Ezzel az erővel a Teletabikról is írhatnátok egy fikázó postot, kb. pont annyit érne mint ez.

EvilHedgehog 2010.02.07. 10:57:30

@Feketecsuklya:
Ha 35 farkaskutya kergetne nap mint nap...akkor se érne elég stressz ahhoz, hogy szórakoztasson. De ez az én véleményem, akinek tetszik hajrá szórakozzon. Csak nem kell mellé a körítés , az évtized filmje stb.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.07. 10:59:18

Barátom, szerintem te simán csak nem értetted a filmet, mert felszínes vagy.

Igen, a sztori egyszerű, és a film látványos, hogy az amik (meg te) is megértsd, és tetsszen. De ugyanakkor mögötte van egy elég mély természeti kultúra promózás, és egy még nagyobb emgeri természet kritika; persze gondolom az amcsik simán beleélik magukat a Na'vik szerepébe, pedig ők ott konkrétan meg van mondva, hogy az emberek.
A harmadik értelme a filmnek, hogy tulajdonképp mi joga van az embernek arra, hogy belespofázzon más népek, kultúrák, fajok életébe? Önkényesen?
Pont az amik azok, akiknek ez szálka lenne a szemükben, és ők zabálták legjobban. Ami azért LOL.
Csak hát ezt csak az érti meg magától, aki a sorok mögé néz, nem csak a CGI-t látja.

Persze amúgy a sztori indiánok-gyarmatosítók felállásban is működne, meg a mondanivaló is. A látvány csak azért kellett, hogy eladja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.07. 11:00:13

@Feketecsuklya: Szerintem nagy többsége egy hosszabb blogposztot sem tud végigolvasni.

EvilHedgehog 2010.02.07. 11:06:19

@ColT: Ennyi, nincs is több tartalma. Ezt viszont minden értelemsebb 8 éves gyerek kiszűri a filmből, sőt 12-14 évesen történelem órán rájön magától ezekre az Essential truth-okra amit az arcodbahány Cameron...pont ez a baj...ez még így sekélyes.

Evil One 2010.02.07. 11:28:44

Hehe, ennyi különlegesen értelmes embert egy rakáson.

A film kitűzött maga elé egy célt és el is érte azt, majdnem hibátlanul. Ötből öt pont. Ez egy mesefilm, ráadásul egy gyönyörű szép mesefilm, a legtöbb ember élvezi és nem azért, mert hülyék.
A postoló, meg a támogatói megkeseredett emberek, nem kiválasztott gondolkodók. De azért ne forgolódjatok emiatt az ágyban este. :)

Teng-Hsziao Gerzson 2010.02.07. 11:31:05

Óh, a posztíró a szívemből szólt!
Gyerekfilmnek elmenne, a látvány meg ugyan már, ha nem ő költi bele a sok pénzt, akkor majd mások, azért ettől nem kell így hasra esni. Ennyi pénzért már igazán lehetett volna egy tisztességes forgatókönyvírót is fizetni, aki nem egy disney szintű történetet rak össze.
A film üzeneteit pedig már ezerféleképpen elmesélték, általában jobb körítéssel.

feketebarany666 2010.02.07. 11:32:33

Ezzel igy van a post is, mindenki irogatja az igazat esz nelkul...

2010.02.07. 11:34:19

@Feketecsuklya: @ColT: Nem az egyszerűséggel van a probléma, nem is a klisékkel. A történet hibáival. Amit nem ment meg sem a látvány, sem az ún. mondanivaló.

Csak magamat tudom ismételni:
AntiChrist 2010.02.06. 18:28:12
És ez még csak néhány a hibák közül...

Azt a sztorit, amin ilyen lyukak tátongnak, még hazai írókörökben is ízekre szedik az amatőr szerzők.

Az, akinek ez feltűnik, nem lesz több vagy kevesebb a többi embernél. Csak érdemes kimondani, ha valamiben alapvető hiányosságok vannak; ne fényezzük már azt a részét a filmnek, ami nyilvánvalóan rossz - csak azért mert Cameron írta-rendezte, vagy azért, mert már elérte az x milliárd dolláros bevételt.

Egyébként vicces, hogy azt írjátok, hogy aki "fikázza", az mennyire "többnek képzeli magát" - ti meg azért képzelitek többnek magatokat, mert nektek meg tetszett :)

sebien 2010.02.07. 11:35:05

@Teng-Hsziao Gerzson: nem is akartak jobb forgatókönyvet írni. ha (nagyon) sikeres filmet akarsz csinálni, akkor végtelenül le kell butítani a történetet, hogy mindenki megértse:(

Evil One 2010.02.07. 11:59:35

@Egregor:
"2. Igenis, különlegesek azok, akik nem esnek hasra a látványtól és számon kérik a tartalmat is. Azért különlegesek, mert ők a gondolkodó kisebbség.

A többi csak fogyasztó, akikből 12 egy tucat. Érdektelen tömegemberek, akik csak arra jók, hogy húzzák az igát és tejeljenek."

Ja igen, rád is rád férne egy kicsit, hogy húzd az igát, a munka nemesít és az életből is többet fogsz megérteni pár év szalagmunka után. :)

Pollen · http://indafoto.hu/pollen 2010.02.07. 12:07:34

@Evil One:
Miért lennénk megkeseredett emberek? Mert hiányoljuk egy film tartalmát, és nem kajáljuk a show elemeket? Ez a film ebben a kategóriában akkor lenne 5/5, ha nem csak látványelemek lennének benne. Cameron bácsi nem sokat agyalt a storyn. Lekoppintotta a Pocahontast, egy picit átírta, hogy IMAX 3D-ben nézhető legyen, és kész. Ja, és természetesen minden korosztálynak ajánlják. Egy hónapon belül pedig a McDonald's Happy Meal menüjéhez megveheted a kölködnek az összes szereplőt. Fasza, biztos én vagyok a hülye, de ezt nekem kevés. Nekem kell tartalom is.
Ezen meg szétröhögtem magam.
blog.portablefilmfestival.com/static/files/assets/6c6987b8/epic-fail-avatar-plot-fail.jpg

Evil One 2010.02.07. 12:13:02

@Pollen:

Nem tudom, én beültem, végignéztem, élveztem és tök jól szórakoztam. Mivel a film azért készült, hogy szórakoztasson, ezért a célját elérte. Vizuális pornó? Igen, az, de szeretem a szép dolgokat.
Annak ellenére, hogy az egyetlen egyébként értékelhető motívum benne a greenpeaces hangulat, amitől alapból kiráz a hideg.
Lehet, h velem van a baj.

pongi85 2010.02.07. 12:15:13

Abszolút egyetértek a posztolóval. A film alapvetően unalmas volt. Jó persze, a látvány...szép kék erdő, és még mindig kék, és még mindig erdő. Egy film akkor jó, akkor nagy alkotás, ha nem csak a látvány, hanem a sztori, a rendezés, a színészi játék stb. is jó. És a legszánalmasabb, ahogy izgalmassá akarták tenni a filmet. Amikor a főszereplő az új kék alteregójában először van az erdőben, és elkezdi egy nagy állat üldözni, és aztán egy mégnagyobb, és akkor nekem most izgulnom kéne, hogy meghal-e a főszereplő az első bevetésen? Tegye fel a kezét, aki izgult. Meg is érdemli. A történetben egy darab fordulat nem volt, mindent ki lehetett találni az első 5 percben. És annak ellenére, hogy 3D-ben néztem meg, az semmit nem tett hozzá az élményhez. Egy szánalmas indiános film volt, amivel az amerikaiak könnyítettek a lelkiismeretfurdalásukon. A nagyközönség meg beszopta. Még szerencse, hogy itt találtam hasonszőrű commenteket, mert már kezdtem azt hinni, hogy egyedül vagyok ezen a világon a véleményemmel...

sebien 2010.02.07. 12:36:31

@Evil One: természetesen nincs veled baj azért, mert jól szórakoztál az avataron. mindenkinek tetszenek olyan filmek is, melyeknek nincs túl sok tartalma/mondanivalója. én is jó párszor láttam már a halálos iramban címűt és mindannyiszor jól szórakozom rajta, mégsem mondom azt, hogy nagyon jó film. egész egyszerűen kielégíti az autós filmek/jelenetek iránti igényemet. ennyi és nem több.

levene_ 2010.02.07. 18:16:34

az avatar leginkább az empátiáról szóló mese, és ezek a szidalmazó kommentek igen gyakran épp az empátia hiányáról tanúskodnak. kergeti a saját farkát a sok macska. érdekes, de elég lehangoló...

EvilHedgehog 2010.02.07. 21:07:45

Namost döntük el hogy mi akar ez lenni, ha szórakoztató akkor miért veti fel ezeket a világmegváltó etikai és morális gumicsontokat (üres klisék)?

Ez olyan mintha A Karib tenger kalózait korhű történelmi filmenk akarta volna eladni a Disney.

Egyébként a Karib tenger kalózai az tipikus szórakoztató flm.
süti beállítások módosítása